Átadták az NJSZT 2013. évi kitüntetéseit
2013. december 03. 12.27 | by Admin
2013. november 28-án, a Gellért Szállóban megtartott 7. Digitális Esélyegyenlőség
konferencián ünnepélyes keretek között került sor az NJSZT 2013. évi díjainak átadására.
A kitüntetéseket Dr. Friedler Ferenc, a Társaság elnöke, a Veszprémi Egyetem rektora adta át.
Életmű-díj kitüntetésben részesültek a következők:
Több évtizedes szakmai tevékenységének, kiváló eredményeinek és a Társaságért
végzett munkájának elismeréseképpen a Neumann János Számítógép-tudományi
Társaság Életmű-díjat adományozott
Holnapy Dezsőnek és Ivanyos Lajosnak
Szívből gratulálunk tanár úrnak a kitüntetéshez!
A JAGT egykori diákjai hálásan köszönik áldozatos nevelő
munkáját, amellyel megalapozta szakmaszeretetüket.
Kívánjuk Neki, hogy jó erőben, egészségben folytassa életművét még sokáig!
Alábbi válaszlevelet kaptuk Tanár úrtól 2014. január 27-én:
Kedves volt tanítványaim!
Köszönöm szíves gratulációtokat és csatoltan küldöm a súlyos alaplapra csavarozott "életmű-díj" képét.
Terveim szerint az öt évtízedes számítástechnikai múltamról rövid összafoglalót készítek. Addig csak annyit, hogy sokat tanultam, kísérleteztem és ami örömmel tölt el: használható és hasznos dolgokat is alkottam!
Üdvözlettel:
Dr. Ivanyos Lajos
|